Kőrösi Csoma Jóga Egyesület

Bejelentkezés
Elérhetőségeink
Kezdőlap » Ezoterikus Jóga » Egészség és jó közérzet

Egészség és jó közérzet

Egészség és jó közérzet

A jóga gyakorlása út életünk teljessége felé. Szemlélete szerint az ember egy komplex egység, amelyben minden szint – mind a fizikai, energetikai, mind pedig az érzelmi, mentális, valamint a fiziológiai és spirituális szint – egymásra hat. A jóga kritikusan tekint a nyugati orvoslás nézeteire, amely az embert nem olyan többdimenziós lényként szemléli, mint amilyen valójában, hanem csupán egy fizikai mechanizmusként.

Míg a modern nyugati orvostudomány a betegségek és az egészségügyi rendellenességek tüneteit kezeli, a jóga mélyen az okokra hat. A fizikai test és annak egészsége vagy megbetegedése az emberi lény finom testének visszatükröződése. Megmutatja értelmi állapotát és érzelmeit, továbbá, hogy hogyan használja elméjét, és hogyan közelíti meg a világot és önmagát. Aki valaha is – még ha csak rövid időre is – megtapasztalta a teljes valóját eltöltő boldogságot, tudja, hogy az milyen mély hatást tud gyakorolni egészségére. Ilyenkor mintha a test olyannyira telve lenne vitalitással, hogy azt éreznénk, teljesen elveszti súlyát és így mindent el tudnánk viselni. Másrészt a negatív, depressziós, és mániákus gondolkodás, amely újból és újból ugyanazokat a negatív gondolatokat ismételgeti, fejfájáshoz, feszültséghez és fáradtsághoz vezet, amely hosszútávon akár komoly betegséggé fejlődhet.

Mindez természetesen nagyon leegyszerűsített magyarázata annak, mi is történik az emberi lény különböző szintjeinek egymásra hatásakor. A jóga egy tudományos, rendkívül precíz és logikus szemléletet nyújt a testi problémák kezelésére. A finom testre gyakorolt hatásai mellett minden jógagyakorlat konkrét fizikai hatást is kifejt a testre. Meglepő hatása azon alapul, hogy a problémákat a gyökerüknél kezeli. Minden gyakorlat egyedülálló módja annak, hogy a létezés egy konkrét területét megértsük és kiegyensúlyozzuk – legyen az akár egy egyszerű megfázás, álmatlanság vagy komolyabb betegségek.

A jóga a betegségeket holisztikus megközelítéssel kezeli, vagyis elvárja, hogy a beteg maga is aktívan részt vegyen a probléma megoldásában, mind az önmagában való alapos elmélyülés, mind pedig a fizikai gyakorlatok révén. Így feltárul a nagy csoda, miszerint az ember képes önmagát meggyógyítani. A gyógyulásnak azonban belülről kell kezdődnie. A jóga gyakorlatokon kívül használjuk még például az ayurvéda, az ősi indiai orvoslás tudományát, amelyet napjainkban világszerte alkalmaznak.

A jóga rendszeres gyakorlása a finomabb szintekről indulva fokozatosan alakítja a fizikai testet is egy egészségesebb, kiegyensúlyozottabb és vitálisabb irányba. Segít megértenünk, hogy a boldogság alapja az egészséges és harmonikus test, szellem és lélek, valamint segít ezt önmagunkban megtalálni. A jóga gyakorlatok segítségével elérhetünk egy olyan testi, lelki, szellemi és spirituális egyensúlyt, illetve vitalitást, amely a boldogság forrása. Ebben az állapotban vitalitásunk kimeríthetetlen, elkerül minket az öregedés és nem leszünk többé hajlamosak betegségekre. Közvetlen kapcsolatban élünk az univerzum kimeríthetetlen energiájával, és saját létezésünk mesterévé válhatunk.

  • Az Egyesület »
    • Az Egyesületről
    • Szellemi Vezetőnk
    • Központok, tanfolyamok
    • Elérhetőség
    • Nemzetközi közösség
  • Ezoterikus Jóga »
    • ARKANGYALOK
    • Ezoterikus Integrál Jóga
    • Induló tanfolyamok
    • Jóga tanfolyam jellegzetességei
    • A jóga jótékony hatásai
    • Egészség és jó közérzet
    • Cikkek »
      • Fontos és sürgős üzenet
      • Legfelsőbb és hatékony módszer
      • A rezonancia törvénye
      • A tudatos táplálkozás művészete
      • INDRA
      • Yang Spirál
      • Shambala
      • Elmélkedések Istenről
      • Add Istennek az első helyet az életedben
      • Shiva arcai
      • A karma törvénye
      • A Föld tudata
      • Alkímia
  • Tantra »
    • Tantra tanfolyam jellegzetességei
    • Cikkek »
      • Induló Tantra tanfolyam
      • A Tantra Jógáról
      • Szellemi Párkapcsolat
      • Makro- és mikrokozmosz
      • Kundaliní Shakti
      • MAHASIVARATRI
      • Brahmacharya
      • A Szexuális kontaktus nélküli szerelmeskedés művészete
      • A menstruáció felfüggesztésének fontossága
  • Programok »
    • Aktuális Hírek
    • KuponVilág - Információk
    • Havi meditációk és programok
    • Nyári tábor
    • Meditációs Tábor
    • Spirituális Extázis Ezoterikus Jógaközpont - a győri jógaközpont
  • Beszámolók »
    • Áldás
    • Brahmaradhra meditáció
    • Ászanák gyakorlása
    • Felajánlás
    • Önvalós tábori beszámolók
    • A vitalitás
  • Galéria »
    • Videó
Kőrösi Csoma Jóga Egyesület - Jóga Központ
Budapest, VII.ker., Rákóczi út 38. 4. em. 16.
+36 30 430-4360
info❤tantra-yoga.hu
WebLab