KÜLÖNLEGES JANG SPIRÁL
2011. október 29.
Szellemi vezetőnk kezdeményezésére minden országban Jang spirál lesz október 22-én, melyet a Felszabadulás állapotának indukciója követ az isteni csoda által, valamint egy közös ima az Isteni Atyához, melyben kérjük Őt, hogy segítsen meg bennünket, hogy túllépjünk azon a súlyos helyzeten, amelyben az emberiség és a Föld bolygó jelenleg van.
Nagyon fontos, hogy mindannyian részt vegyünk ebben a kivételes spirituális cselekedetben és nagyon fontos, hogy az adott napon minden résztvevő böjtöljön reggel 6 órától a közös ima végéig. Tehát minden résztvevőt megkérünk arra, hogy tartson böjtöt az adott napon (ne egyen semmit, csak vizet igyon) a spirituális tevékenység befejezéséig.
Helyszín: Ezoterikus Integráljóga Központ
Belépés:10.45-ig.
A spirál 11.00-kor kezdődik.