Kundaliní Shakti
A KUNDALINÍ SHAKTI REJTÉLYEI
Minden emberi lényben létezik egy elrejtett Végtelen Isteni Erő, amellyel a világra születik. Az emberek többsége viszont nem tudatos ezen erő létezéséről, mely náluk latens, vagy úgymond \"alvó\" állapotban található. Amíg ez az erő rejtett marad és csak lényünk belsejében lévő latens lehetőség, amíg az egyén számára tudatos módon nem hozzáférhető, addig nem létezhet egy reális önmegismerés, illetve egy hiteles szellemi fejlődés. Ezt a hatalmas erőt, mely az emberi lényben létezik, mint annak központi ereje, és az emberi testben működik, az ezoterikus hagyomány KUNDALINI SHAKTI-nak vagy az ELSŐDLEGES ERŐ-nek nevezi.
A következő sorokban arra próbálunk választ keresni, hogy mi is ez a Kundaliní Shakti, miért is olyan jelentős ennek az ismerete bármelyik ezoterikus hagyományban, és mi a szerepe az egyén saját szellemi fejlődésében és önmegvalósításában ?
A Kundaliní Shakti szerepe a Teremtésben
A Megnemnyilvánult Mindenható Végtelen, Örök, Mozdulatlan, mindent magába foglal és mindenben megtalálható. Az évezredek során a különböző vallások többféleképpen nevezték el ugyanazt a princípiumot: Isten, Brahman, Purusha, Paramashiva, Felsőrendű Abszolút Szellem, stb., de a legmagasabbrendű meghatározás a következő: SAT-CHIT-ANANDA, aminek a jelentése TISZTA LÉT-TISZTA TUDAT-TISZTA BOLDOGSÁG. A Megnemnyilvánult Mindenható erejét, latens energiáját, amivel az egész Világmindenséget áthatja, a PRAKRITI SHAKTI jelképezi, ami nem más, mint ezen felsőrendű tudat aktív formája. A Megnemnyilvánult Mindenható a Prakriti Shakti-n keresztül nyilvánul meg, mely a benne latensen létező teremtő erő szimbóluma. A Prakriti Shakti tehát az az átalakító erő, mely az Egészet részekre bontja, a végtelent végessé, az Alaktalant formákba öltözteti, a láthatatlant láthatóvá és megtapasztalhatóvá teszi, vagyis összegezve véghezviszi a Teremtés aktusát, és létrehozza az összes látható és nem-látható világokat: az okozati síkú világokat, az asztrális világokat és a fizikai síkon megnyilvánuló világokat.
A Makrokozmosz teremtéséhez hasonlóan teremtődik meg, annak mintájára, a Mikrokozmosz. A mikrokozmosz szintjén megnyilvánuló Isteni energiát, Prakriti Shaktit nevezzük KUNDALINI SHAKTI-nak. A Mikrokozmosz szintjén a Mindenható statikus (SHIVA) és dinamikus (SHAKTI) jellegének szétválási helye a SZAHASRARA CSAKRA, amely a fejtetőn található energetikai erőközpont. Másképp fogalmazva azt is mondhatjuk, hogy a Szahasrara a PARAMÁTMAN (Felsőrendű Szellem) székhelye, és itt a Kundaliní Shakti egyesülve van a Paramátmannal. Ahogy a Kundaliní Shakti elválik a Paramátmantól és elkezd \"lefele\" jönni, résztvéve a teremtés aktusában, fokozatosan átalakul és fokozatosan mind \"durvább\" lesz, elveszítve kifinomultságát, ahogy alacsonyabb síkokban nyilvánul meg. Tehát a Kundaliní Shakti egy involúción megy át a mikrokozmosz teremtése során. Ebben a teremtési aktusban először létrehozza az értelmi \"anyagot\" (MANASZ-t, annak részeivel), majd a kifinomult étert (AKASHA TATTVA), levegőt (VAYU TATTVA), tűzet (AGNI TATTVA), vízet (APAS TATTVA) és földet (PRITHIVI TATTVA). Az emberi testben mindegyik teremtett kifinomult elemnek megfelel egy energetikai erőközpont. Az értelem központja az AJNA CSAKRA, amely a szubtilis síkban a homloktájékra vetül. A kifinomult éter központja a VISHUDDHA CSAKRA, és ez szubtilis síkon a nyaktájékon található. A levegő elem központja az ANAHATA CSAKRA (ez a melltájékra vetül), a tűz elem központja a MANIPURA CSAKRA (ez a köldöktájékra vetül), a víz elem központja a SWADHISTANA CSAKRA (ez a nemiszervek tájékára vetül), és végül a föld elemnek a MULÁDHÁRA CSAKRA az energetikai erőközpontja, mely fizikai test szintjén a gáttájékra vetül. Ezek az elemek és erőközpontok pedig létrehozzák a nekik alárendelt testeket, KOSÁKAT (lásd részletesen az előző cikkben).
A Kundaliní Shakti jelentősége az emberi lényben
A különböző erőközpontok, melyeket különböző energetikai csatornák (NADIK) kapcsolnak egymáshoz, együttesen alkotják a KUNDALINÍ SHAKTI \"testét\", tartalmazva annak különböző energiáit. Ahogy a teremtés során a Kundaliní Shakti lefele száll egyik csakrából a másikba, mind durvább lesz, de ugyanakkor áthatja az illető erőközpontot egy adott specifikus energiájával; így amikor eléri a Muládhára Csakrát és a Prithivi tattvát hozza létre, akkor válik a legdurvábbá, és látszólag elveszti az összes kifinomult erejét. Így válik a hétköznapi ember számára a Muládhára csakra a Kundaliní Shakti központjává, ahol 3 és félszer feltekeredve és \"saját farkát harapva\" latens állapotban található a \"Kundaliní kígyó\". De nem egy inaktív állapotban vesztegel, hanem gerjeszti az emberi test összes energiáit; ez az ember Elsődleges Energiája, amiből minden más típusú energia ered. A Muládhára Csakrában a Kundaliní Shakti folytonosan termeli a kifinomult vitális energiát, és továbbítja azt értelmünknek, mindegyik erőközpontnak, testünk minden részének, fenntartva energetikailag az összes testi-szellemi működéseket. Például, amikor egy ember kiállt, előbb összeszorítja a végbélzáróizmát, aztán visszatartja a légvételét, így az energiát a Muládhára csakrából felviszi lényének magasabb szintjére, és azután kiállt; hasonlóképpen mikor felemel egy nehéz súlyt, előbb összehúzza a végbélzáróizmát, visszatartja a légvételét (ezt persze mind önkéntelenül teszi), és így az energiát az illető izmokhoz továbbítja és felemeli a súlyt. Tehát azt mondhatjuk az évezredes ezoterikus hagyomány, valamint a saját tapasztalataink alapján is, hogy a Kundaliní Shakti szolgáltatja az energiát minden fizikai, érzelmi, értelmi és szellemi működésünkhöz.
A Muládhára Csakrában termelt energia egy nagy része egy komplex folyamat során szexuális energiává alakul át, és így a szexuális vágy vagy \"libidó\" valójában a Kundaliní aktivitására utal. De ugyanakkor a Kundaliní energiája tarja fent mindazon funkciókat, melyek a szexuális aktushoz szükségesek, és ugyanakkor a nemzőváladékba is ez az energia tárolódik. Ezért nem véletlen a magömléses szexuális kapcsolat után fellépő fáradtság, erőtlenségérzés, mert itt nem csak a szexuális vágy oltódott ki, hanem a nemzőváladékban tárolt energia is elveszett. Egy ilyen szexuális kapcsolatban elvesztett energia egyenlő 24 órai folytonos tanuláshoz vagy 72 órai fizikai munkához szükséges energiával. A hétköznapi ember élete során öntudatlanul elvesztegeti ez a vitális energia forrás nyújtotta lehetőséget, és idő előtt, a sok energia vesztés hatására az elerőtlenedés, a megöregedés és a betegségek áldozata lesz. Ellenben, ha a Kundaliní ezen energiáját ellenőrizzük és megtanuljuk irányítani, akkor ez felfele fog áramlani és nem, hogy csak elvesztve nem lesz, hanem felfokozza vitalitásunkat, és optimális körülmények között tartja fizikai, értelmi és lelki életünket.
Tehát nem véletlen, hogy bármelyik hiteles szellemi út a követő számára szükséges feltételként említi a szexuális energia feletti uralmat, és tiltja annak felesleges elvesztését (pl. ezért szükséges a szerzeteseknél a nőtlenség betartása), mivel a szellemi fejlődésnek és bármilyen magasszintű tudatállapot elérésének alapfeltétele az, hogy a Kundaliní felébredjen és felfele szálljon a központi energiacsatornán, a SZUSUMNA NADI-n. A TANTRA JOGÁ-ban a szexuális energia gerjesztése és szublimálása, valamint a nemzőváladék transzmutálása energiává aktiválja teljes egészében a Kundaliní Shaktit, és felfele irányítja azt. Amikor a Kundaliní Shakti felfele mozog, akkor visszanyeri kifinomultságát és összes erejét, amit elhagyott a különböző csakrákban a teremtés során, és ugyanakkor működésbe hozza a felsőbb csakrákat, melyek teljességükben fognak megnyilvánulni.
A felfelé áramlás akkor lesz teljes, ha a Kundaliní Shakti az alacsonyrendű értelemmel, az Ego-val, a tudatalattival és az intellektussal együtt feloldódik a SZAHASRARA szintjét elérve az EGYÉNI ÖNVALÓ-ban, és nem létezik az egyén számára semmi más, mint az EGYÉNI ÖNVALÓ megtapasztalása. Ez az állapot nem más, mind az ezoterikus hagyományban leírt Isteni tudatállapot, a SZAMÁDHI és ennek elérése, megtapasztalása minden szellemi út végső célja, mert ilyenkor megtapasztaljuk azt, hogy mi is vagyunk Mi valójában, mi az az utolsó lényegünk, ami létezett minden felszínesebb burkunk teremtése előtt. Ez a teljes önismeret, ami felé évezredes tanítások vezetnek, ha hajlandóak vagyunk őket őszintén magunkba fogadni, akár egy ártatlan gyermek, és nem a XX századi technika eredményei által beárnyékolt értelmünkkel próbáljuk felülbírálni és alkalmazni azokat.
Nyilvánvaló, hogy minden törekvő embernek tudatosítania kell a benne létező latens Isteni energiát, amivel a világra jön, és ami rá van bízva, hogy mit csinál, és hogyan gazdálkodik vele. Meg kell tanulni uralni ezt az energiát, és mindent megtenni annak érdekében, hogy felfele áramoltassuk azt. Ez egy nehéz feladat. Nem egy napi, egy heti vagy egy hónapi, hanem évek nehéz munkájának az eredménye, de lehet egy életig is eltartó harc, amit ha egyszer megnyertünk, egy örök életre megnyertünk, és akkor megtapasztalhatjuk, hogy fáradozásaink többszörösen megtérültek. Nem létezik más út, nem léteznek más lehetôségek. Ezt az utat minden nehézségével végig kell járni, ha ki akarunk lépni az újjászületések folytonos ciklusából, és meg akarjuk tapasztalni a SAT-CHIT-ANADA állapotát.
Írta Dr. Fischer Szatmári László