Legfelsőbb és hatékony módszer
A LEGFELSŐBB ÉS HATÉKONY MÓDSZER
(részlet Gregorian Bivolaru: "Nem-apokalipszis" bolygószintű akcióprogram könyvéből)
(AMELY CSAK AKKOR HATÉKONY, HA A MAGASSÁGOSRA NYITOTT LÉNYÜNK MEGNYILVÁNÍTJA AZ ATYAISTEN SEGÍTSÉGÉT ÉS MINDENHATÓSÁGÁT )
Mottó:
● „Tudni és nem cselekedni a legnagyobb gyávaság, melynek- sokunk számára - katasztrofális, sőt halálos következményei lesznek a közeljövőben.”(Gregorian Bivolaru jógatanár)
„Kérjetek hittel és alázattal, és megadatik néktek!” (Biblia)
„Hogyha annyi hitetek van, mint egy mustármag, és azt mondjátok a hegynek: „Költözz innen oda!” akkor a hegy el fog költözni, és ily módon meg fogjátok látni, hogy semmi sem lesz számotokra lehetetlen.” (Máté 17-20.)
Néhány bevezető elem
Már az elején szükséges megértenünk, hogy a LEGFELSŐBB ÉS HATÉKONY MÓDSZER (mely csak abban az esetben hatékony, ha a Legfelsőbbre nyitott lényünk megnyilvánítja az Atyaisten segítségét és mindenhatóságát) egyben csendes ima, aszkézis, a vezeklés egy módja, mely lehetővé teszi, hogy felfedezzük az Atyaisten rejtélyes valóságát, valamint az Ő isteni Mindenhatóságát és Kegyelmét.
Ez a LEGFELSŐBB ÉS HATÉKONY MÓDSZER lehetővé teszi, hogy - amikor ezt elvégezzük - érzékeljük Isten akaratának rejtélyes valóságát, amelyet úgy szoktak nevezni, hogy az „Égi Atya akarata”.
Ha ezt a módszert nap, mint nap elvégezzük, fokozatosan - a grammnyi gyakorlat által – mindannyiunknak sikerülni fog -a magunk részéről hozzájárulnunk ahhoz, hogy vezekeljük azokért a bűnökért és törvénytelenségekért, amelyek felhalmozódva a közeljövőben megnyilvánulni készülő, bolygószintű katasztrófákhoz vezettek. Ha a leírás szerint megvalósítjuk ezt a LEGFELSŐBB ÉS HATÉKONY MÓDSZERT, bizonyos misztikus tapasztalatok által fel fogjuk fedezni Isten jelenlétének rejtélyes valóságát. Tudatosítani fogjuk az isteni Kegyelem rejtélyes energiáját, valamint fel fogjuk fedezni a Szentlélek rejtélyes megnyilvánulása által adott fenntartó erőt.
Ez a LEGFELSŐBB ÉS HATÉKONY MÓDSZER, alapvetően a csendes ima egy felsőrendű formája. Ez egy alázattal és isteni reménységgel teli kérés, mely Istenbe vetett erős, mély és teljes hiten alapul. Ily módon, belső univerzumunkban egy okkult rezonancia folyamat lép fel Isten Rejtélyes Valóságával. Ez mindenekelőtt azzal jár, hogy szavakban kifejezhetetlen módon megértjük, hogy az Istennel való bensőséges kommunikáció lehetséges számunkra.
Így feltárul számunkra, hogy lehetséges egy leírhatatlan rejtélyes közösségi állapotot megélnünk Istennel. Amint azt majd mindannyian megfigyelhetjük, ezt az imádságot bensőnkben valósítjuk meg. Ezt az imádságot minél mélyebben, sőt nagyon intenzíven fogjuk megélni minden esetben, amikor együtt gyakoroljuk azokkal az emberi lényekkel, akik velünk egyidőben szintén végzik ezt. Mindez lényünkben gyakran misztikus, mély, teljességet adó tapasztalatot fog kiváltani. Tehát bár az imánk csendes és személyes lesz, mégis együttesen fog hatni. Amint lényünkben fellép és fennmarad az intenzív és mély közösség-állapot Istennel, elmondhatjuk, hogy az imádságunk folytonos. A szükséges grammnyi gyakorlat ezzel kapcsolatban végül segíteni fog annak felfedezésében, hogy a valódi imádság intenzív, mély elsöprő közösségi állapot Isten rejtélyes valóságával, amelyet tiszta, rejtélyes és felemelő érzésként élünk meg. Amint azt a grammnyi gyakorlat által mindnyájan megfigyelhetjük majd, a LEGFELSŐBB ÉS HATÉKONY MÓDSZER segíteni fog felfedeznünk Isten tökéletes hűségét. Ez a LEGFELSŐBB ÉS HATÉKONY MÓDSZER egyben az aszkézis egy formája. Így ez a kiterjedt vezeklési folyamat lehetővé teszi, hogy Isten újra megbékéljen velünk emberekkel. Azáltal, hogy egyre intenzívebben és mélyebben érzékeljük lényünkben Istennek ezeket a jellegeit, spontán módon fel fog lépni bennünk az őszinte és tiszta vágy, hogy nagy hálával megköszönjük neki mindazokat az ajándékokat, feltárulkozásokat és megéléseket, amelyeket nekünk ad.
A LEGFELSŐBB ÉS HATÉKONY MÓDSZER megvalósítása által fel fogjuk fedezni, hogy az imádság nem pusztán olyan kérésekből áll, amikor magunknak kérünk, hanem így felfedezzük azt is, hogy lehetséges ezt a csendes imát más olyan emberekért megvalósítani, akiknek szükségük van Isten segítségére.
A LEGFELSŐBB ÉS HATÉKONY MÓDSZER bemutatása a fázisonkénti megvalósítás szerint
A LEGFELSŐBB ÉS HATÉKONY MÓDSZER csak és kizárólag akkor lesz az (mármint LEGFELSŐBB ÉS HATÉKONY), ha Legfelsőbbre nyitott lényünkben megnyilvánul az Atyaisten segítsége és Mindenhatósága. A módszert naponta, pontosan az erre megadott órákban kell elvégezni, amennyiben rendelkezésünkre áll a szükséges idő, azután sorra el fogjuk végezni a megadott sorrendben a LEGFELSŐBB ÉS HATÉKONY MÓDSZERT felépítő minden fázist.
Hogyan kell előzetesen felkészülnünk a LEGFELSŐBB ÉS HATÉKONY MÓDSZER
elvégzésére?
Először egy iránytű segítségével megállapítjuk, hogy melyik irányban van Kelet, azaz Napkelet (Kelet vagy Napkelet az égtáj, amely annak az iránynak felel meg, ahol a Nap felkel). Éppen ezért nevezik ezt az irányt Napkeletnek. Azután, minden esetben, amikor a LEGFELSŐBB ÉS HATÉKONY MÓDSZERT végezzük, egy támlás széket elhelyezünk olyan irányban, hogy amikor ráülünk, akkor arccal és testtel Napkelet felé forduljunk. A velünk szemben lévő falra előzetesen elhelyezzük a Föld bolygó poszterét (melyet szükséges előzetesen beszereznünk). Ezt a posztert úgy kell elhelyeznünk, hogy tekintetünk virtuális tengelyét könnyen a Föld bolygó (űrből látható képe) ábrázolásának közepére tudjuk rögzíteni oly módon, hogy ne kelljen tekintetünket se túlságosan felfelé, se túlságosan lefelé, se túlságosan balra, se túlságosan jobbra irányítani.
MEGJEGYZÉS: Abban az esetben, ha azt figyeljük meg, hogy az illető szoba, ahol a legfelsőbb és hatékony módszert végezzük, nem teszi lehetővé, hogy a posztert Napkelet felé helyezzük el, szükséges egy megfelelő támasztékot használnunk, olyasfélét, amely egy festőművész állványához hasonlít.
Az, hogy a LEGFELSŐBB ÉS HATÉKONY MÓDSZERT naponta legalább egyszer, vagy akár többször elvégezzük, azt feltételezi, hogy legyünk egyedül a szobában, ahol a technikát megvalósítjuk, annak érdekében, hogy ne zavarjon bennünket a velünk egy szobában lévők esetleges kíváncsisága. Abban az esetben, ha a körülmények olyanok, hogy lehetséges ezt a LEGFELSŐBB ÉS HATÉKONY MÓDSZERT más, olyan emberi lényekkel együtt végezni, akik úgy döntöttek, hogy velünk együtt (egyszerre) megvalósítják ezt a módszert, hasonlóképpen fogunk eljárni, és ehhez megfelelő számú széket fogunk elhelyezni, melyek mind Napkelet felé fognak nézni. Következésképp, tekintetbe kell vennünk azt, hogy az összes széknek, már az elejétől Napkelet felé kell néznie, annak érdekében, hogy lehetővé tegye, hogy az összes résztvevő arccal és törzzsel Napkelet felé fordulva üljön. Ekkor mindegyikük előtt el kell helyezni a falra (illetve a lehetőségek függvényében egy megfelelő helyre) a szem tengelyének magasságában a Földbolygó (űrből látható képét ábrázoló) poszterét. Ilyen helyzetekben, ki-ki a saját poszterét fogja használni, melyet a tekintet tengelyének magasságában fog elhelyezni. Szintén elengedhetetlenül szükséges, hogy a LEGFELSŐBB ÉS HATÉKONY MÓDSZERT mindenki egyszerre végezze, mivel ez a rejtélyes egységben való működés spontánul kivált egy rejtélyes felfokozódási jelenséget (egy gyakran nem képzelt, mégis jelentős növekedést ennek a LEGFELSŐBB ÉS HATÉKONY MÓDSZERNEK a hatékonyságában). Közvetlenül azután, hogy kellő alkalommal elvégeztük a LEGFELSŐBB ÉS HATÉKONY MÓDSZERT, (fokozatosan) sikerülni fog (az előzetesen erre meghatározott) pontos időintervallumban egyre világosabban és áthatóbban érzékelnünk a leírhatatlan lendületet a beilleszkedésre, amely felébresztve és felerősítve bennünk a lelkesedést, egyszerűen lendületet fog adni számunkra. Ez megkönnyíti a módszer szinte erőfeszítés nélküli megvalósítását, pontosan a folyamat által gerjesztett kifinomult kollektív erőtér miatt, mely folyamat egyszerre történő végrehajtása következtében (melyet az okkult rezonancia fellépte által kiváltott kifinomult megnyilvánulások gerjesztenek) könnyen érzékelhető. Így rejtélyes szolidaritás-állapotot tapasztalunk meg, melyet mindannyian tudatosítani fogunk (ezt az állapotot egyre világosabban fogja megtapasztalni mindenki, aki nap, mint nap, - pontosan a LEGFELSŐBB ÉS HATÉKONY MÓDSZER együttes végrehajtására megállapított időpontban - részt vesz ezeknek a tevékenységeknek a megvalósításában). E felsőrendű módszer hatékonyságának fokozása érdekében kifejezetten jó, ha előzetesen meggyújtunk egy teamécsest, és elhelyezzük egy porcelán tányérra. Fontos, hogy közvetlenül az illető gyertya meggyújtása előtt ünnepélyesen, őszintén és Istenbe vetett hittel kimondjuk a következő felajánlási szent formulát:
„ITT ÉS MOST TELJESSÉGGEL ODAAJÁNDÉKOZOM EZT A FÉNYT A JÓISTENNEK ÉS AZ Ő FÉNYANGYALAINAK, ÉS EGYBEN KÖNYÖRGÖM HOZZÁ ÉS HOZZÁJUK, HOGY REJTÉLYES MÓDON HELYEZZÉK ÁT ÉS ALKIMIZÁLJÁK EZT A FÉNYT, HOGY AZ A TÚLVILÁGRA JUSSON. ISTEN AKARATA ÉS ISTEN ANGYALAINAK SEGÍTSÉGE ÁLTAL VÁLJON ENNEK A LÁNGNAK AZ ENERGIÁJA TELJESSÉGBEN EGY JÓTÉKONY FÉNNYÉ ÉS MARADJON IS AZ, ÉS EZ ISTEN KEGYELMÉVEL ÉS MINDENHATÓSÁGÁNAK MEGNYILVÁNULÁSÁVAL EGYÜTT TELJES MÉRTÉKBEN HOZZÁ FOG JÁRULNI AHHOZ, HOGY SIKERÜLJÖN AZ ISTENTŐL KAPOTT SEGÍTSÉG ÁLTAL MINDÖRÖKRE ELKERÜLNI AZT A SZÖRNYŰSÉGES KATASZTRÓFÁT, MELY A BOLYGÓNKAT ÉS AZ EGÉSZ EMBERISÉGET FENYEGETI.”
Majd ezt a felajánlást ezzel a formulával zárjuk: „ISTEN BENÜNKET ÚGY SEGÉLJEN. ÁMEN.ÁMEN.ÁMEN.”
Ennek a szent invokációnak a kimondásához kötelező, hogy mindig legyen kéznél - papírra írva - és minden alkalommal pontosan az itt megadott módon fogjuk kimondani. Ennek a szent, ünnepélyes, őszinte, odaadó és Istenbe vetett hittel teli invokációnak a végén (állva, arccal és törzzsel Napkelet felé fordulva), amennyire lehet, érzékeljük az isteni Kegyelem rejtélyes áramának kiáradását, mely mindig fentről lefelé nyilvánul meg lényünkben, elönti szinte az egész testünket, a fejtetőtől egészen a talpunkig (talpunkat is beleértve) valamint belső lényünket is. Ez alkalommal belső univerzumunkban egy fenséges, felemelő és egész lényünket átható érzelmet élünk át. A meggyújtott gyertyát azután hagyjuk teljességében elégni, még azután is, hogy az illető módszert befejeztük; és kifejezetten jó, ha mikor a LEGFELSŐBB ÉS HATÉKONY MÓDSZERT az előzetesen megállapított intervallumok egyikében végezzük, legalább egy gyertyát meggyújtunk.
Kérem, vegyétek figyelembe, hogy az alábbiakban található a táblázat a pontos időpontokkal, melyet a „NEM APOKALIPSZIS!!!” sürgős bolygószintű akció Programjára megállapítottunk, amely a LEGFELSŐBB ÉS HATÉKONY MÓDSZER megvalósítását jelenti annak érdekében, hogy megvédjük a Földbolygót az esetleges kataklizmától.
Ezt a programot az alábbi táblázatban mutatjuk be:
A LEGFELSŐBB ÉS HATÉKONY MÓDSZER MEGVALÓSÍTÁSÁNAK PROGRAMJA HÉTFŐTŐL SZOMBATIG:
|
05:00 – 05:20 |
17:00-17:20 |
|
08:00 -08:20 |
20:00-20:20 |
|
11:00-11:20 |
23:00-23:20 |
|
14:00-14.20 |
02:00-02.20 |
SPECIÁLIS PROGRAM VASÁRNAPRA:
|
05:00-05:30 |
17:00-17:30 |
|
08:00-08:30 |
20:00-20:30 |
|
11:00-11:30 |
23:00-23:30 |
|
14:00-14:30 |
02:00-02:30 |
FÁZIS, AZAZ A LEGFELSŐBB ÉS HATÉKONY MÓDSZER KONKRÉT KEZDETE
Ezt a kezdetet pontosan a módszer megvalósítására megállapított időintervallum kezdetekor végezzük el. Ha például, ezt a LEGFELSŐBB ÉS HATÉKONY MÓDSZERT reggel végezzük, akkor konkrétan 05:00 órakor fogjuk elvégezni a konkrét kezdést. Íme, hogyan fogunk eljárni ezután: állunk, arccal és törzzsel (az előzetesen iránytűvel meghatározott) Napkelet felé fordulunk, először befelé fordulunk, és 10-15 másodpercig behunyt szemmel maradunk, majd ünnepélyesen és minél inkább befelé fordulva ezekben a pillanatokban kimondjuk magunkban:
1. AZ ATYA
2. A FIÚ
3. ÉS A SZENTLÉLEK NEVÉBEN
4. ÁMEN!
Ennek a fázisnak a végén leülünk a székre.
A LEGFELSŐBB ÉS HATÉKONY MÓDSZER ELSŐ FÁZISA
Ennek a fázisnak a keretében előzetesen ünnepélyesen megvalósítjuk a LEGFELSŐBB ÉS HATÉKONY MÓDSZER gyümölcseinek a felajánlását az Atyaistennek.
FIGYELEM!
A legjobb, ha ezt a felajánlási formulát állva, arccal és testtel Napkelet felé fordulva végezzük. Ahhoz, hogy ezt a formulát kimondjuk, előre leírjuk egy papírra, azután pedig magunkban ünnepélyesen, őszintén és Istenbe vetett hittel kiejtjük, majd közvetlenül ezután törekszünk arra, hogy érzékeljük a megerősítő, pozitív választ, melynek következtében bizonyos kifinomult, rejtélyes, jótékony jelenségek lépnek fel lényünkben.
Íme, a technika gyümölcseinek szent felajánlási formulája, melyet ekkor kimondunk:
„URAM, ISTENEM, ÉGI ATYÁM, ITT ÉS MOST, TELJESSÉGGEL ÉS FELTÉTEL NÉLKÜL NEKED AJÁNDÉKOZOM ENNEK A LEGFELSŐBB ÉS HATÉKONY MÓDSZERNEK MINDEN GYÜMÖLCSÉT, MELYNEK CÉLJA, HOGY AZ ISTENTŐL VALÓ SEGÍTSÉG ÁLTAL TELJES MÉRTÉKBEN MEGVÉDJE A FÖLDBOLYGÓT ÉS MINDEN EMBERT BÁRMIFÉLE BOLYGÓSZINTŰ KATAKLIZMÁTÓL. ÁMEN! ÁMEN! ÁMEN!”
Ennek az ünnepélyes, őszinte és Istenbe vetett hittel teli, szent felajánlásnak a végén, (15 másodpercig) lehetőség szerint minél mélyebben érzékeljük a választ erre a rejtélyes felajánlásra, mint az isteni energia szavakkal leírhatatlan energiaáramlatának kiáradását, mely mindig fentről lefelé nyilvánul meg, elárasztja egész testünket, a fejtetőtől egészen a talpunkig (azt is beleértve), valamint egész belső lényünket. Ekkor egész lényünket átható, felemelő érzelmet élünk át belső univerzumunkban.
FIGYELEM!
Mindazok, akik még nem rendelkeznek a szükséges minimális ismerettel arra a rejtélyes folyamatra vonatkozóan, hogyan kell egy cselekedet gyümölcseit felajánlani, azoknak (FAKULTATÍV MÓDON) azt javasoljuk, hogy mindannyian törekedjenek gyorsan felfedezni ezt az egyszerű és nevelő módszert, mely egyben segíti őket abban, hogy könnyen rátaláljanak Istenre, és az Ő isteni segítsége és vezetése által közeledjenek Hozzá. Ehhez,a FELAJÁNLÁS idejére meghatározott fázisban ki kell mondaniuk magukban a következő szavakat:
„URAM, ISTENEM, ÉGI ATYÁM, ITT ÉS MOST, TELJESSÉGGEL ÉS FELTÉTELEK NÉLKÜL NEKED AJÁNDÉKOZOM ENNEK A LEGFELSŐBB ÉS HATÉKONY MÓDSZERNEK A GYÜMÖLCSEIT, MELY MÓDSZER CÉLJA, HOGY TELJES MÉRTÉKBEN MEGVÉDJE A FÖLDBOLYGÓT ÉS MINDEN EMBERT BÁRMELY BOLYGÓSZINTŰ KATAKLIZMÁTÓL. ÁMEN! ÁMEN! ÁMEN!”
Azt javaslom, hogy ezt az invokációt, lassan és ünnepélyesen mondjátok ki, közvetlenül ezután pedig teremtő, receptív, semleges állapot hátterét létrehozva arra kell várnotok, hogy valami rejtélyes és szavakkal leírhatatlan dolgot érezzetek, amely egy fentről lefelé áramló, kifinomult, áttetsző, és szokatlan energiaáramként nyilvánul meg lényetekben. Így érzékelni fogjátok ISTEN rejtélyes, szavakkal leírhatatlan válaszát lényetekben, mint kifinomult energiaáramlatot fentről lefelé, amely rendkívül finom, mély érzelmeket vált ki, felemelő, magasztos, elárasztja az egész testet, és gyakran leírhatatlan borzongást vált ki. Ez a szavakban leírhatatlan válasz, egyben azt mutatja, rejtélyes módon párbeszédbe kezdtek ISTEN-nel, aki előre elfogadja az általatok elfogadott cselekvés ÁLDOZATI AJÁNDÉKÁT! Ezután teljesen másképp fogjátok érzékelni azt a cselekvést, melynek gyümölcseit előtte felajánlottátok. Ha így jártok el, akkor könnyedén érzékelni fogjátok mindazokat a csodálatos minőségi és energetikai különbségeket, amelyek e tapasztalatok során fel fognak lépni. Mindez lehetővé fogja tenni számotokra, hogy felfedezzétek azt a számos értéket, melyek különféle jótékony cselekedeteitek gyümölcseinek FELAJÁNLÁSÁBÓL származnak.
FIGYELEM!!!
Ha a felajánlás végén azt állapítjuk meg, hogy lényünkben semmiféle állapot nem lép fel (amely számunkra egy igenlő pozitív válasz megnyilvánulását jelezné), akkor nem fogunk hozzá A LEGFELSŐBB ÉS HATÉKONY MÓDSZER megvalósításához, mivel nyilvánvaló, hogy (egyelőre) nem fogjuk megkapni a szükséges ISTENI fenntartást, mivel a felajánlásra kapott válasz nemleges (mivel nem léptek fel az igenlő, pozitív válasz és az ezzel járó, fent leírt jelenségek).
Amennyiben a felajánlás végén igenlő választ kaptunk, készen állunk a következő fázis megvalósítására.
A LEGFELSŐBB ÉS HATÉKONY MÓDSZER 2. FÁZISA
Fontos szem előtt tartanunk, hogy e fázis során alázattal és hittel kérjük, hogy vezetést, ihletet és segítséget kapjunk, egyrészt az őrangyalunktól (tudvalevő, hogy - már születésünk pillanatától - mindannyiunknak mindig van őrangyalunk), másrészt pedig valamelyik – általunk előzetesen kiválasztott – Arkangyaltól, akit az affinitásaink és vágyaink függvényében választottunk magunknak. Ezért könyöröghetünk akár Metatron Arkangyalhoz, akár Mihály Arkangyalhoz, akár Gábriel Arkangyalhoz, akár Uriel Arkangyalhoz, akár Rafael Arkangyalhoz. (Lásd e mű 2. kötetének SZÓSZEDETETÉBEN, az Arkangyal címszónál).
„JÓ ÉS ÁLDOTT ŐRANGYAL, ALÁZATTAL, VÁGGYAL ÉS HITTEL KÉRLEK, SEGÍTS ÉS VEZESS ENGEM, ÉS ADJ LENDÜLETET AHHOZ, HOGY ITT ÉS MOST SIKERREL MEGVALÓSÍTSAM EZT A LEGFELSŐBB ÉS HATÉKONY MÓDSZERT, ANNAK MINDEN FÁZISÁVAL EGYÜTT. SZERETETTEL ÉS HÁLÁVAL KÖSZÖNÖM NEKED MINDAZT, AMIT MINDEN ALKALOMMAL ADSZ NEKEM.”
Miután ünnepélyesen, őszintén, és átlényegítően kimondtuk ezt a kérést, lehetőség szerint igyekezzünk minél jobban érzékelni azt a rejtélyes közösségi állapotot, amely az őrangyalunk megjelenését és segítségét mutatja számunkra (A LEGFELSŐBB ÉS HATÉKONY MÓDSZER megvalósításának teljes ideje alatt).
Még akkor is, ha eleinte nem érzékeljük mindezeket a jelenségeket, igyekezni fogunk minél figyelmesebbnek lenni, és ahogyan újra és újra megvalósítjuk ezt a LEGFELSŐBB ÉS HATÉKONY MÓDSZER-t - belső tapasztalataink következtében, melyek késlekedés nélkül felhalmozódnak lényünkben - egy ponton ez a (fent leírt) leírhatatlan átélés fel fog lépni.
Ha egyenlőre nem lép fel ez a magasztos egységállapot az őrangyalunk rejtélyes jelenlétével és valóságával, nem szükséges semmilyen módon erőltetnünk, ennek a rejtélyes tapasztalatunknak a beindítását, hanem hagyjuk, hogy ez az átélés idővel spontánul lépjen fel, a fokozatos tapasztalatok összeadódása következtében. Őrangyalunk átható, csodálatos jelenlétének és rejtélyes segítségének tudatosítása nem szükséges, hogy meghaladja a maximális 45 másodpercet.
Amint tudatosítottuk az őrangyal jelenlétét és segítségét bizonyító sajátos, szavakkal leírhatatlan állapotot, rátérünk az Arkangyalok egyikéhez intézett invokációra, akihez az alábbi szent formula használatával fogunk könyörögni (melyet ünnepélyesen, őszintén és ISTENBE vetett hittel fogunk kimondani).
FIGYELEM!!!
Figyelembe kell vennünk, hogy az Arkangyalok kivétel nélkül, mindannyian birtokában vannak a mindenütt-jelenvalóság isteni ajándékának, és ezért sosem szabad, hogy kétségeink legyenek olyankor, amikor az Arkangyalok egyikének fenntartó erejét és segítségét kérjük. Fontos megjegyeznünk, hogy választási affinitásaink függvényében kérhetjük akár Metatron Arkangyal, akár Mihály Arkangyal, akár Gábriel Arkangyal, akár Uriel Arkangyal, vagy akár Rafael Arkangyal segítségét.
Azonban kérünk benneteket, hogy amikor ezt a választást már megtettétek, a későbbiekben ne módosítsátok a választásotokat, illetve ne válasszátok már az elejétől fogva azt, hogy minden alkalommal más Arkangyalhoz fogtok fordulni, mivel alapvetően szükséges, hogy ha egyszer választottatok, akkor ezután tanúsítsátok hűségeteket, és kitartásotokat.
Szükséges tehát megjegyeznetek, hogy ha már egyszer kiválasztottátok az öt Arkangyal egyikét, azután már nem tanácsos megváltoztatni ezt a választást, és hagyni, hogy infantilis kíváncsiság vezéreljen benneteket, hogy érzékeljétek milyen lehet egy másik Arkangyal fenntartó erejét érezni. Tehát, nem tanácsos folyton változtatni, hogy melyik Arkangyalhoz intézzük az invokációt. Így elmélyül a hűség és kitartás állapota, mely által az idő múlásával fel fog lépni lényetekben a belső érettség állapota.
Mivel az affinitásai függvényében mindenki az öt Arkangyal közül egyet fog kiválasztani, nem kell meglepődnötök rajta, hogy ebben a műben az invokáció szent formulájában kipontozott rész található (……………..) azért, hogy mindenki a papíron, amit használni fog, töltse ki az általa (mindörökre) kiválasztott Arkangyal nevét.
Ezután az általunk kiválasztott Arkangyalhoz intézve ünnepélyesen, őszintén, és Istenbe vetett hittel kiejtjük az invokáció szent formuláját.
„SZENT ÉS ÁLDOTT … ARKANGYAL, ALÁZATTAL, VÁGGYAL ÉS ISTENBE VETETT HITTEL KÖNYÖRGÖM HOZZÁD, HOGY SEGÍTS, ADJ IHLETET ÉS TARTS FENN ITT ÉS MOST ENNEK A LEGFELSŐBB ÉS HATÉKONY MÓDSZERNEK A MEGVALÓSÍTÁSÁBAN, ÉS ANNAK MINDEN FÁZISÁBAN. EGYBEN KÖNYÖRGÖM HOZZÁD, HOGY TÁVOLÍTS EL TŐLEM MINDEN KÍSÉRTÉST, MELY VALAHA IS FELLÉPHET, VALAMINT MINDEN NEHÉZSÉGET ÉS KÉTSÉGET, AMI ELŐFORDULHAT BENNEM. SZERETETTEL ÉS HÁLÁVAL KÖSZÖNÖM NEKED MINDAZT AZ IHLETET ÉSA FENNTARTÓ ERŐT, AMIT MINDEN ALKALOMMAL ADSZ NEKEM.”
Az invokáció kimondása végén (közvetlenül utána) igyekszünk minél mélyebben tudatosítani a fennkölt és sajátos állapotot, amely ugyanakkor jól elkülöníthető attól az állapottól, amelyet az őrangyalunk jelenlétének tudatosításakor éreztünk. Amennyiben eleinte nem tudatosítunk semmit, vagy szinte semmit, nem kell erőltetnünk, illetve nem kell aggódnunk, hanem isteni módon reménykednünk kell, hogy idővel ez a tudatosítás fel fog lépni, és azután ez egyre mélyebb lesz (mindazzal együtt, hogy továbbra is szavakkal leírhatatlan marad). A tudatosítás megfelelő időintervalluma maximum 45 másodpercre terjedhet, de lehet kevesebb is, abban az esetben pedig, ha (egyelőre) nem lép fel semmiféle jól körülírható állapot, akkor ezt a tudatosítást (az ilyen esetekben) arányosan csökkenthetjük 15-20 másodpercre, majd a későbbiek során, amikor kezdünk egy adott, jól körülírható állapotot tudatosítani, újra növelhetjük. Nem kell meglepődnünk azon, ha egyes esetekben erőteljesebben érzékeljük az őrangyalunk jelenlétét, máskor pedig éppen fordítva - lehetséges, hogy a meghívott Arkangyal fenntartó erejét érzékeljük nagyon erőteljesen, miközben egyelőre nem érzékeljük túl világosan az őrangyal jelenlétét és segítségét. Szükséges azonban tekintetbe vennünk, hogy a legjobb az, amikor az őrangyal jelenlétét és fenntartó erejét is, valamint a meghívott Arkangyal jelenlétét és fenntartó erejét is érzékeljük. Egyes esetekben abban a kellemes meglepetésben lehet részünk, hogy akár az őrangyal, akár az Arkangyal, akihez az invokációt intéztük, spontánul megnyilvánulhat lényünkben akár életünk - egyáltalán nem véletlenszerű - pillanataiban, vagy akár jelentéssel teli álmok során, melyek egyesek számára - a megfelelő pillanatban - fel fognak lépni. Így fokozatosan tudatossá válunk arról, hogy mély, fennkölt szeretet és önfeláldozáson alapuló, spirituális barátság szövődött az őrangyalunkkal és az általunk megidézett Arkangyallal is.
A fázis befejeztével, a tudatosítás végén, készen állunk arra, hogy rátérjünk a következő fázisra.
A LEGFELSŐBB ÉS HATÉKONY MÓDSZER 3. FÁZISA
Fontos szem előtt tartanunk, hogy ebben a fázisban arra fogunk törekedni, hogy belső univerzumunkban minél jobban körülhatárolható, sőt erőteljes és mély közösségi állapot lépjen fel a Szentlélek rejtélyes energiájával. Annak érdekékben, hogy bizonyos alapvető elméleti szempontokat minél jobban megértsünk, azt javasoljuk, hogy előzetesen tanulmányozzátok figyelmesen, sőt olvassátok el többször a SZÓSZEDETBEN található magyarázatokat (melyek e mű 2. kötetében találhatók) a SZENTLÉLEK címszó alatt! Ez megkönnyíti a megértést, főleg azok számára, akik szinte semmit nem tudnak a Szentlélek rejtélyes valóságáról. Azoknak is, akik bizonyos mértékig tisztában vagytok a Szentlélek rejtélyes valóságának leírhatatlan tapasztalatával, szintén szükséges tanulmányoznotok a SZÓSZEDETBEN található információkat, mivel lehetséges, hogy egyes, ott közzétett revelációk jelentős mértékben gazdagíthatják a Szentlélek rejtélyes valóságáról alkotott képeteket, és ezek egyben segítenek abban, hogy egyre mélyebb és erőteljesebb közösségi állapotot éljetek át a Szentlélek rejtélyes valóságával. Mivel a hiteles beavató ismeretek szinte mindig bizonyos letisztultsághoz és erőhöz nyitnak utat, üdvözítő lenne, ha időről időre tanulmányoznátok a SZÓSZEDETBEN taláható összes információt, jegyzeteket készítenétek, és kivonatolnátok bizonyos, számotokra érdekes gondolatokat, melyeket e fázis folyamán jó lesz megtapasztalnotok. Mivel a Szentlélek rejtélyes valósága egyben különálló személyiséggel is bír, és mivel előzetesen tökéletesen meggyőződtetek a Szentlélek mindenütt-jelenvalóságáról, az általatok megvalósított invokációt minden alkalommal gyümölcsöző lesz, hogy az ezután következő fázisok, illetve a LEGFELSŐBB ÉS HATÉKONY MÓDSZER során az fenntartson, energizáljon és beillesszen bennünket az Isteni Harmóniába.
Éppen ezért ünnepélyesen, őszintén és Istenbe valamint a Szentlélek rejtélyes valóságába vetett hittel telve kimondjuk a következő invokációt:
„ISTENI ÉLETET ADÓ, BENNSŐSÉGES, TÖKÉLETES ÉS REJTÉLYES SZENTLÉLEK! ALÁZATTAL, VÁGGYAL ÉS LÉTEZÉSEDBE VETETT HITTEL SZÓLÍTLAK ÉS KÖNYÖRGÖM HOZZÁD, HOGY TARTS FENN VÉGTELEN ÉS TELJES ERŐDDEL, ÉS SEGÍTS ITT ÉS MOST SIKERREL MEGVALÓSÍTANI EZT A LEGFELSŐBB ÉS HATÉKONY MÓDSZERT, ANNAK MINDEN FÁZISÁVAL EGYÜTT!
SZERETETTEL ÉS HÁLÁVAL KÖSZÖNÖM NEKED MINDAZT AZ INTEGRÁLÁST, FENNTARTÓ ERŐT, REJTÉLYES ÉS JÓTÉKONY ENERGIÁT, MELYET MINDEN ALKALOMMAL MEGADSZ NEKEM.”
Közvetlenül az invokáció befejezése után tudatosítani fogunk egy különleges, tiszta, lelkesítő, felemelő eufórikus beilleszkedési állapotot egy óriási intim valóságba, mely egyben lehetővé teszi számunkra a határtalanság bámulatos állapotának szavakkal leírhatatlan megtapasztalását. Ez a rendkívül különleges állapot szinte mindig túlynomórészt anyai, nőies, lenyűgöző és mélyen érzelmes árnyalatokat mutat. Ugyanakkor lényünkben leírhatatlan szentség és megtisztulás állapot lép fel.
A közösségi állapot a Szentlélek rejtélyes valóságával maximum 45 másodpercre terjedhet, de lehet kevesebb is abban az esetben, ha (egyelőre) még nem lép fel bennünk jól körülírható állapot. Ez a tudatosítás (ilyen esetekben) arányosan csökkenthető, akár 25-20 másodpercre, majd pedig, a későbbiek folyamán, amikor már kezdünk jól körülírható állapotot tudatosítani, ismét növelhető.
Egyes esetekben, abban a kellemes meglepetésben lehet részünk, hogy a Szentlélek rejtélyes valóságának enigmatikus megnyilvánulása később spontánul felléphet lényünkben, akár életünk egyes - egyáltalán nem véletlenszerű - pillanataiban, illetve bizonyos mély jelentőséggel bíró álmunk során, melyek egyesek számára fel fognak lépni. Így fokozatosan tudatossá válunk arról, hogy mély, fennkölt szereteten és önfeláldozáson alapuló, spirituális barátság szövődött a Szentlélek rejtélyes valóságával. Mive la nők nagyrésze rendelkezik azzal a különleges adottsággal, hogy könnyen, gyors és erőteljes kapcsolatot létesítsen a Szentlélek rejtélyes valóságával, ezért ők sokkal gyorsabban képesek lesznek kiépíteni a kapcsolatot, ezért ők sokkal gyorsabban rejtélyes, mély és elsöprő közösségi állapotba lépnek a Szentlélek rejtélyes valóságával, így sokkal gyorsabban érzékelni fogják a Szentlélekkel való mély és elsöprő közösségi állapotot. Ennek a tudatosításnak a végén, ennek a fázisnak a befejeztével, készen állunk arra, hogy rátérjünk as következő fázisra.
A LEGFELSŐBB ÉS HATÉKONY MÓDSZER 4. FÁZISA
Fontos szem előtt tartanunk, hogy ennek a fázisnak a keretében arra fogunk törekedni, hogy belső univerzumunkban sorra érzékeljünk meghatározott isteni jellegeket. Először tehát belső univerzumunkba hívjuk az Isteni Kegyelem rejtélyes energiáját. Azután belső univerzumunkba hívjuk az Isteni Mindenhatóság rejtélyes valóságát. Azt követően pedig igyekszünk belső univerzumunkba hívni azt a sajátos, jól körvonalazható okkult energiát, mely Isten Akaratának megnyilvánulását minden alkalommal kíséri (amit „ISTEN AKARATÁNAK” szoktak nevezni).annak érdekében, hogy minél jobban megértsétek ezeket a rejtélyes aspektusokat – melyek közületek egyesek számára újak, összetettek sőt akár nehezen érthetőek lehetnek -, arra kérlek benneteket, hogy olvassátok el figyelmesen, sőt tanulmányozzátok ennek a műnek a 2. kötetében, a SZÓSZEDET-ben található fogalmakat! Amennyiben e három aspektus egyikének megsejtésében és érzékelésében nehézségek lépnek fel, annál inkább szükséges nagyon figyelmesen tanulmányozni és többször elolvasni a rá vonatkozó leírást ennek a műnek a SZÓSZEDETÉBEN. Vegyétek figyelembe, hogy ahhoz, hogy eredményesen sorra belső univerzumunkba hívjuk ezeket a rejtélyes isteni jellegeket, először a bal tenyerünket a bal térdünkre fogjuk helyezni. Ekkor a bal tenyerünket felfelé irányítjuk, majd pedig (miután sikerült sorra belső univerzumunkba hívni ezeket az isteni jellegeket) elkezdjük tudatosítani, hogy a bal tenyéren keresztül befogadjuk ezt a sajátos, rejtélyes energiát, majd pedig sorra felhalmozzuk a törzsünk szintjén, valamint belső univerzumunkban.
Figyelem!
Kérem, vegyétek figyelembe, hogy a balkezesek esetében pontosan fordítva kell eljárni. (a balkezesek jobbkezüket fogják tenyérrel felfelé a térdükre helyezni, és ezeknek a rejtélyes, kifinomult energiáknak a befogadását a jobb kézen keresztül fogják tudatosítani).
Ezt a fázist pedig így valósítjuk meg:
Először ünnepélyesen, őszintén és Istenbe vetett hittel kimondjuk a következő szent formulát:
„ITT ÉS MOST, ERŐS, MÉLY ÉS TELJES HITTEL LÉNYEMBE HÍVOM AZ ISTENI KEGYELEM REJTÉLYES ÉS TELJES MEGNYILVÁNULÁSÁT, MAJD PEDIG ERŐSEN TÖREKSZEM ARRA, HOY EGYRE TISZTÁBBAN ÉS INTEZÍVEBBEN ÉREZZEM ENNEK FELHALMOZÓDÁST BELSŐ UNIVERZUMOMBAN.
MÉLYEN ÉS TELJES MÉRTÉKBEN MEG VAGYOK GYŐZŐDVE RÓLA, HOGY MINDEZ AZ ÉGI ATYA – ISTEN – NEKEM AJÁNLOTT CSODÁLATOS SEGÍTSÉGE ÁLTAL TÖRTÉNIK MEG VELEM.”
Közvetlenül az invokáció befejezése után, igyekszünk tudatosítani, hogy az illető tenyerünkön keresztül felvesszük az Isteni Kegyelem rejtélyes energiáinak megnyilvánulását, és megfigyeljük ezeknek az energiáknak a felhalmozódását az egész testben, vagy legalább a törzsünkben. Lehetséges, hogy az isteni Kegyelemnek ezeket a rejtélyes energiáit nagyon finom energiaáramként érzékeljük, azaz nagyon finom, áttetsző áramlatok formájában, melyeket a tenyerünkön keresztül fogunk fel, majd felhalmozunk a testünk és a többi, láthatatlan burkunk szintjén.
Közvetlenül ennek az invokációnak a végén, amennyire mélyen csak lehetséges, igyekszünk tudatosítani azt a jól körvonalazható tapasztalatot, mely azt mutatja, hogy lényünkben felhalmozódtak az isteni Kegyelem energiái. Amennyiben eleinte egyelőre nem tudatosítunk semmit, vagy majdnem semmit, nem kell erőltetnünk, nem kell aggodalmaskodnunk, hanem csak isteni módon reménykednünk, hogy idővel ez a tudatosulás fel fog lépni, azután pedig egyre inkább el fog mélyülni (bár akkor is szavakkal leírhatatlan marad). A tudatosításra szánt időintervallum maximum 30 másodpercre terjedhet, de ha (egyelőre) nem lép fel egy jól körvonalazható állapot, akkor lehet kevesebb is. (Ilyen esetben) a tudatosítást arányát csökkenthetjük, 10-15 másodpercre, majd később, amikor már kezdjük tudatosítani az isteni Kegyelem energiáit, akkor újra növeljük az időtartamot.
Végül, rátérhetünk a következő invokációra.
b) Most rátérünk egy másik invokációra, melyet ünnepélyesen, őszintén és Istenbe vetett hittel mondunk ki:
„ITT ÉS MOST, ERŐS, MÉLY ÉS TELJES HITTEL LÉNYEMBE HÍVOM AZ ISTENI MINDNEHATÓSÁG REJTÉLYES ÉS TELJES MEGNYILVÁNULÁSÁT, MAJD PEDIG ERŐSEN TÖREKSZEM ARRA, HOY EGYRE TISZTÁBBAN ÉS INTEZÍVEBBEN ÉREZZEM ENNEK FELHALMOZÓDÁST BELSŐ UNIVERZUMOMBAN.
MÉLYEN ÉS TELJES MÉRTÉKBEN MEG VAGYOK GYŐZŐDVE RÓLA, HOGY MINDEZ AZ ÉGI ATYA – ISTEN – NEKEM AJÁNLOTT CSODÁLATOS SEGÍTSÉGE ÁLTAL TÖRTÉNIK MEG VELEM.”
Miután pedig kimondtuk ezt az invokációt, közvetlenül ezután, igyekszünk tudatosítani azt a jól körvonalazható és mély állapotot, mely Isten Mindenhatóságának rejtélyes megnyilvánulását mutatja, melyet először a bal kéz tenyerén fogunk tapasztalni, majd pedig fokozatosan tovább fog terjedni a testre, vagy legalább a törzsre. Lehetséges, hogy az isteni Kegyelemnek ezeket a rejtélyes energiáit nagyon finom energiaáramként érzékeljük, azaz nagyon finom, áttetsző fluidumok formájában, melyeket a tenyerünkön keresztül fogunk fel, majd felhalmozunk a testünk és a többi, láthatatlan burkunk szintjén.
Ha eleinte egyelőre nem tudatosítunk semmit, vagy szinte semmit, nem kell erőltetni, nem kell aggódni, hanem isteni módon reménykednünk kell, hogy idővel ez a tudatosítás fel fog lépni, és fokozatosan el fog mélyülni (bár ekkor is szavakkal leírhatatlan marad). A tudatosításra szánt időintervallum maximum 30 másodpercre terjedhet, de ha (egyelőre) nem lép fel egy jól körvonalazható állapot, akkor lehet kevesebb is. (Ilyen esetben) a tudatosítást arányát csökkenthetjük, 10-15 másodpercre, majd később, amikor már kezdjük tudatosítani az isteni Mindenhatóság energiáit, akkor újra növeljük az időtartamot.
Végül, rátérhetünk a következő invokációra.
c) Most rátérünk egy másik invokációra, melyet ünnepélyesen, őszintén és Istenbe vetett hittel mondunk ki:
„ITT ÉS MOST, ERŐS, MÉLY ÉS TELJES HITTEL LÉNYEMBE HÍVOM AZ ISTENI AKARAT REJTÉLYES ÉS TELJES MEGNYILVÁNULÁSÁT, MAJD PEDIG ERŐSEN TÖREKSZEM ARRA, HOY EGYRE TISZTÁBBAN ÉS INTEZÍVEBBEN ÉREZZEM ENNEK FELHALMOZÓDÁST BELSŐ UNIVERZUMOMBAN.
MÉLYEN ÉS TELJES MÉRTÉKBEN MEG VAGYOK GYŐZŐDVE RÓLA, HOGY MINDEZ AZ ÉGI ATYA – ISTEN – NEKEM AJÁNLOTT CSODÁLATOS SEGÍTSÉGE ÁLTAL TÖRTÉNIK MEG VELEM.”
Miután pedig kimondtuk ezt az invokációt, közvetlenül ezután, igyekszünk tudatosítani azt a jól körvonalazható és mély állapotot, mely az Isteni Akarat rejtélyes megnyilvánulását mutatja, melyet először a bal kéz tenyerén fogunk tapasztalni, majd pedig fokozatosan tovább fog terjedni a testre és lényünk láthatatlan kifinomult burkaira.
Ha eleinte egyelőre nem tudatosítunk semmit, vagy szinte semmit, nem kell erőltetni, nem kell aggódni, hanem isteni módon reménykednünk kell, hogy idővel ez a tudatosítás fel fog lépni, és fokozatosan el fog mélyülni (bár ekkor is szavakkal leírhatatlan marad). A tudatosításra szánt időintervallum maximum 30 másodpercre terjedhet, de ha (egyelőre) nem lép fel egy jól körvonalazható állapot, akkor lehet kevesebb is. (Ilyen esetben) a tudatosítást arányát csökkenthetjük, 10-15 másodpercre, majd később, amikor már kezdjük tudatosítani az Isteni Akarat energiáit, akkor növeljük.
Végül pedig rátérhetünk a következő fázis megvalósítására.
A LEGFELSŐBB ÉS HATÉKONY MÓDSZER 5. FÁZISA
Fontos szem előtt tartanunk, hogy ennek a fázisnak a folyamán arra fogunk törekedni, hogy fokozatosan tudatosítsuk azt az összetett és egyszerre lezajló folyamatot, melynek során felvesszük az Isteni Kegyelem megnyilvánulásának energiáit, valamint az Isteni Mindenhatóság és az Isteni Akarat megnyilvánulásának energiáit.
Ennek a fázisnak a folyamán tehát érzékelni fogjuk – amennyire lehetséges egyenlő mértékben és egyidejűleg –, hogy a bal tenyéren keresztül felvesszük ezeket a rejtélyes isteni jellegeket (azaz az Isteni Kegyelem megnyilvánulásának energiáit, az Isteni Mindenhatóság megnyilvánulásának energiáit és az Isteni Akarat megnyilvánulásának energiáit), és érzékeljük ezek egyesülését belső univerzumunkban, de a testünkben is. Most megfigyeljük ezeknek a rejtélyes isteni jellegeknek a felhalmozódását és megnyilvánulását, melyek összetett, mély, mélyen dinamizáló és megtisztító hatásokat váltanak ki, melyek „vízesésszerűen” fognak fellépni belső univerzumunkban, és egy suis generis (természetéből adódó) energetikai telítettséget váltanak ki, mely mélyen jótékony.
Ezzel párhuzamosan, értelmi világossággal és kötetlenül megfigyeljük, hogy más, emelkedett, isteni hatások is fellépnek lényünkben, melyek tudatunkban értelmi és értelemfeletti szinten is beállnak. Ezen kívül vitális és pszichikai szinten is mélyen jótékony és erős visszhangok felléptét állapíthatjuk meg. Valamint egyre nagyobb örömmel fogjuk megfigyelni, hogy egy suis generis isteni „csatornává” válunk, röviddel ezután az isteni energiatöbblet rejtélyes módon, forrásként tör fel lényünkből, és ezáltal felfedezzük a REJTÉLYES ISTENI KÖZVETÍTŐ állapotát, akin keresztül az Atyaisten megnyilvánul. Ennek az állapotnak a spirituális megízlelése, valamint ennek a szavakkal leírhatatlan egyesítési folyamatnak a tudatosítása 2 percig kell, hogy tartson.
Azoknak, akik (egyelőre) nem érzik világosan és mélyen ezt az egységesítési folyamatot, azt javasoljuk, hogy ezt az intervallumot sose rövidítsék le, mivel ez nagyon fontos! Valamint nagyon jó, ha megfigyeljük amint belső univerzumunkban egyszerre több, rendkívül jótékony okkult rezonancia folyamat indul be, melyek segíteni fognak abban, hogy szavakkal leírhatatlan belső megtapasztalás által (fokozatosan) felfedezzük, hogy valójában MINDANNYIAN AZ ATYAISTEN REJTÉLYES VALÓSÁGÁNAK KÉPÉRE ÉS HASONLATOSSÁGÁRA VAGYUNK TEREMTVE.
Ezután pedig, ennek a fázisnak a végén, fokozatosan és minél jobban körvonalazható módon tudatosítjuk, hogy mindannyian egy suis generis RÉSZ vagyunk, ami tökéletes módon illeszkedik és keveredik az isteni Teremtés holografikus EGÉSZÉNEK nagyszerű valóságába. Ez az erős és mély tudatosítási folyamat annak az összetett, nagyszerű, rejtélyes, egyszerre végbemenő és szavakban leírhatatlan folyamatnak a megéléséből áll, hogy a Világmindenség gigantikus Egésze, sőt az egész Makrokozmosz aktív módon visszatükröződik bennünk, lényünk egyre inkább dinamizált Mikrokozmoszában. Mindezeket egy rendkívüli átélés formájában tapasztaljuk meg, miközben lényünk teljességgel és eufórikusan kiterjed az Atyaisten szupergigantikus rejtélyes valóságába. Így mindannyiunk számára lehetségessé válik új és üdvözítő módon felfedezni, hogy a Makrokozmosz óriási EGÉSZE teljes mértékben visszatükröződik bennünk (belső univerzumunk Mikrokozmoszában), mi pedig, mint RÉSZ (mely rátalált önmaga értelmére (küldetésére)) teljes mértékben és mélyen beilleszkedünk a Makrokozmosz EGÉSZÉBE.
Még, ha eleinte sokatok számára elég nehéz lesz mindezt érzékelni, meg fogjuk állapítani, hogy az együttes végrehajtás erőteljes hatása miatt később egyre könnyebb lesz mindezt átélni (ahogyan meghatározott számú alkalommal elvégezzük a LEGFELSŐBB ÉS HATÉKONY MÓDSZERT). Ha még (egyelőre) közületek egyeseknek nehéz lesz érzékelni a suis generis SPIRITUÁLIS KEVEREDÉSNEK és leírhatatlan egységesülésnek ezt az összetett folyamatát, azt javasoljuk, hogy tegyetek meg mindent, hogy ezt bizonyos mértekben érezzétek, mert így azok az átélések, amelyek eleinte halványak és alig érzékelhetőek voltak, képesek lesznek kirügyezni, és növekedni.
Egyben azt is fel fogjátok fedezni, hogy a fellépő kivételes hatások bizonyos belső átalakulásokat is jelezni fognak, melyek segíteni fognak felfedezni, hogy a LEGFELSŐBB ÉS HATÉKONY MÓDSZER egyre gyümölcsözőbb számotokra. Sőt, meg fogtok győződni arról, hogy a hatásai felhalmozódnak. Így tudatosíthatjátok, hogy a LEGFELSŐBB ÉS HATÉKONY MÓDSZERBŐL egy gramm gyakorlat több tonna elmélettel felér! Ennek érdekében szükséges, hogy (főleg eleinte) kitartóak és türelmesek legyetek, és ne lankadjon a figyelmetek.
Ennek a különleges tudatosításnak a végén pedig készen állunk arra, hogy rátérjünk a következő fázis megvalósítására, mely az összes közül a legfontosabb, és az is marad.
A LEGFELSŐBB ÉS HATÉKONY MÓDSZER 6. FÁZISA
Már ennek a lényegi fázisnak az elején ünnepélyesen, őszintén és hittel kimondjuk a következő szent formulát:
„URAM, ISTENEM, ÉGI ATYA, ALÁZATTAL, ERŐS, TELJES ÉS MÉLY HITTEL KÖNYÖRGÜNK HOZZÁD, HOGY ÓRIÁSI KÖNYÖRÜLETESSÉGEDBEN SEGÍTS NEKÜNK, HOGY HATALMAS EGYÜTTÉRÉZSED, VALAMINT E LEGFELSŐBB ÉS HATÉKONY MÓDSZER ISTENI GYÜMÖLCSEI ÁLTAL VEZEKELJÜNK, ÉS EGYBEN SEMMISÜLJENEK MEG MINDAZOK A BŰNÖK ÉS TÖRVÉNYSZEGÉSEK, MELYEK MIATT MI, EMBEREK, MEGÉRDEMELJÜK A TE BÜNTETÉSED! KÖNYÖRGÜNK HOZZÁD, HOGY VÉGTELEN KÖNYÖRÜLETESSÉGED EREJÉVEL NE BÜNTETÉST ÉRDMELJÜNK, HANEM MINDANNYIAN A MEGBOCSÁTÁSOD ÉS EGYÜTTÉRZÉSED. SZERETETTEL, ISTENI REMÉNYSÉGGEL ÉS HÁLÁVAL TELVE MINDIG EGYÜTT KÖNYÖRGÜNK HOZZÁD, HOGY TÁVOLÍTSD EL ÖRÖKRE TŐLÜNK, EMBEREKTŐL A SZENVEDÉSEKNEK EZT A SERLEGÉT. LEGYEN MEG MINDIG KIZÁRÓLAG A TE AKARATOD, AMINT AZ ÉGBEN, ÚGY A FÖLDÖN IS. ÁMEN! ÁMEN! ÁMEN!”
Ennek az invokációnak a végén tudatosítjuk a rejtélyes, misztikus, mély és elsöprő választ, mely Istentől jövő finom és felemelő energiaáramként, mely mindig fentről lefelé árad, és valahol a fejtetőn keresztül lép be a testünkbe, elárasztja törzsünket és egész lényünket. Ez a szavakban leírhatatlan kifinomult jelenség a szent formula kimondása után nagyon gyorsan lép fel.
Közvetlenül ezután rátérhetünk ennek a nagyon fontos fázisnak a konkrét megvalósítására.
Fontos szem előtt tartanunk, hogy ez a fázis kizárólag akkor válik valóban gyümölcsözővé, amikor lényünkben létezik a teljes megnyílás a Legfensőbb iránt, Isten iránt, mely Istenbe vetett erős, mély és teljes hiten alapul. Ennek a fázisnak a során szükséges tudatosítanunk, hogy a bal kézen keresztül folyamatosan, teljesen, mélyen és erősen beáramlik lényünkbe egyszerre az ISTENI KEGYELEM ENERGIÁJA, ISTENI MINDENHATÓSÁG valóságának megnyilvánulása, és az ISTENI AKARAT ENERGIÁJA, melyek megszakítás nélküli áramlatként lényünkbe vonzódnak, és isteni beteljesedés állapotát gerjesztik belső univerzumunkban, majd pedig a jobb kar felé irányulnak, és a jobb tenyéren és az öt ujjon keresztül sugároznak ki lényünkből.
Szintén fontos megjegyeznünk, hogy amikor ezt a fázist végezzük, felemeljük a jobb karunkat (abban az esetben, ha balkezesek vagyunk, akkor fordítva járunk el, és a bal karral tesszük ugyanezt), és igyekszünk kellő figyelemmel tudatosítani, hogy az ISTENI KEGYELEM ENERGIÁI, az ISTENI MINDENHATÓSÁG valóságának megnyilvánulása, és az ISTENI AKARAT ENERGIÁJA a bal tenyéren keresztül egyszerre beáramlik lényünkbe, majd pedig ez a három rejtélyes isteni energia harmónikus módon kombinálódik és összekeveredik, azután pedig szétárad a testünkben és kifinomult burkainkban, ezután ezeket az energiákat a jobb kar felé irányítjuk, és a jobb kéz tenyerén és öt ujján keresztül kiáradnak lényünkből. Ennek érdekében a jobb kezünket meghatározott módon fogjuk tartani úgy, hogy az alkar és a felkar egy V betűt formáljon, melynek szárai megközelítőleg 60 fokos szöget zárnak be egymással. A kijelölt testhelyzetben a széken ülve a bal tenyeret a bal combra helyezzük, tenyérrel felfelé (és minél lazábban). Amikor a három (fent említett) isteni jelleg kibocsátására törekszünk a jobb karon keresztül, a jobb karunkat a törzsünkhöz közelítjük, és behajlítva tartjuk (oly módon, hogy megközelítőleg 60 fokos szöget formáljon), a tenyerünket pedig (minél lazábban) előre fordítjuk. Ekkor a jobb karunk V alakot fog formálni. Fontos megjegyeznetek, hogy a kar tartásának, valamint az alkar és a felkar által formált V alaknak rejtélyes jelentése van, amit a beavatottak nagyon jól ismernek.
Íme, hogyan járjunk el ezt követően: Miután a nyitott szemünket, lehetőleg pislogás nélkül, az előttünk lévő poszterre rögzítjük, ezzel egyidőben határozottan, világosan és folyamatosan kinyilvánítjuk azt a szándékunkat, hogy ezek a testünkben és belső univerzumunkban felhalmozott isteni jellegek megszakítás nélküli áramlatban, a jobb tenyerünkből és ujjainkból feltörve, mint egy óriási artézi kút – ennek a fázisnak a teljes ideje alatt - elárasztja a földgolyó rejtélyes, kifinomult energetikai légkörét.
Ezután tudatosítjuk, hogy lényünk által megvalósul ezeknek a rejtélyes isteni jellegeknek a szakadatlan áramlása, így lényünk (főleg ekkor) egy rejtélyes isteni csatornává válik, melyben és mely által ezek az isteni jellegek megnyilvánulnak. Ha ezeknek az isteni jellegeknek kombinációjából álló áramlat (azaz az Isteni Kegyelem energiáiból, az Isteni Mindenhatóság megnyilvánulásának energiáiból és az Isteni Akarat energiáiból) - mely artézi kútként tör fel a jobb kéz tenyerén és ujjain keresztül - nyilvánvalóan alábbhagy, akkor kinyitjuk a szemünket és villámgyorsan, Istentől kapott segítséggel szólítjuk ezeknek a rejtélyes isteni jellegeknek a szakadatlan áramlását. Pontosan így fogjuk folytatni, egészen ennek a fázisnak a befejezéséig, és minden alkalommal, amikor megállapítjuk, hogy ezeknek az isteni jellegeknek a kombinációjából álló energiaáramlat csökken, kinyitjuk a szemünket, és villámgyorsan, Istentől való segítség által, szólítjuk ezeknek az isteni jellegeknek kombinációjából álló áramlat (azaz az Isteni Kegyelem energiái, az Isteni Mindenhatóság megnyilvánulásának energiái és az Isteni Akarat energiái) újra megjelenését és megnyilvánulását.
Ahhoz, hogy tudjuk, pontosan mikor van vége ennek az intervallumnak, szükség van egy ébresztőóra használatára, melyet mindig be kell állítanunk úgy, hogy 19 perc teljen el (a 0. fázis kezdete óta). Azért kell így eljárnunk, hogy a végén minden alkalommal még maradjon egy perc a LEGFELSŐBB ÉS HATÉKONY MÓDSZER utolsó fázisának megvalósítására.
A minél nagyobb pontosság érdekében használhatunk stopperórát, hogy jelezze mennyi idő áll a rendelkezésünkre.
FIGYELEM!
Nagyon fontos, hogy ez a 6. fázis legalább 8 percig tartson, amikor pedig vasárnap végezzük a A LEGFELSŐBB ÉS HATÉKONY MÓDSZERT, akkor pedig legalább 15 percig tartson. Amikor az óra csörög, azonnal rátérünk az utolsó fázis végrehajtására.
A LEGFELSŐBB ÉS HATÉKONY MÓDSZER 7.FÁZISA
Fontos figyelembe vennünk, hogy amikor a 7. fázis megvalósítását kezdjük, tanácsos felállni, arccal és törzzsel Napkelet (azaz Kelet) felé fordulni, majd pedig mélyen összeszedett, befelé összpontosító állapotban, hálával kimondani a következő szent formulát:
„URAM, ISTENEM, ÉGI ATYA, ALÁZATTAL ÉS HÁLÁVAL KÖSZÖNJÜK, HOGY MEGHALLGATTAD ALÁZATOS ÉS ŐSZINTE IMÁINKAT. SZERETETTEL ÉS HÁLÁVAL KÖSZÖNJÜK, HOGY NAGY KEGYELMEDBEN SEGÍTESZ BENNÜNKET, EMEREKET. DICSŐSÉG NÉKED MOST ÉS MINDÖRÖKKÖN ÖRÖKKÉ. ÁMEN!ÁMEN!ÁMEN!”
Közvetlenül a szent záróformula kimondása után, spontánul egy emelkedett, eufórikus, leírhatatlan áramlatot fogunk érezni, mely fentről lefelé elárasztja lényünket, amikor ezzel az ihletett mondással őszintén köszönetet mondunk az Atyaistennek. Ez alkalommal újra mély és felemelő érzést élünk át belső univerzumunkban.
FIGYELEM!
Kérem, vegyétek figyelembe: Ahhoz, hogy az összes, itt jelzett formulát ki tudjátok mondani, szükséges, hogy kellően nagy betűkkel leírjuk őket, a papírt pedig, amire írtuk, a térdünkre kell helyeznünk, hogy a megfelelő szöveget kimondjuk, amikor külön-külön megvalósítjuk a szent formulák kimondásával járó fázisokat.