Shiva arcai

SÍVA ARCAI

Síva, Te Legfelsőbb Isten,

Kinek koronája a növekvő hold,

Fenséges és káprázatos,

Te vagy a megbocsátás  és a beteljesülés,

A világ lótuszán ülsz, örök nyugalomban,

Te vagy élet forrása és célja,

Te vagy, ki végül minden lényt magához ölel,

Eloszlatva a félelmet és a sötétséget.

 A legrégebbi szöveg, melyben Síváról olvashatunk, a Rig Veda. Vad istenként említi, aki kétes, fenyegető helyeken tartózkodott, és egyesek olyannyira féltek tőle, hogy még a nevét sem akarták kimondani.

Ezen első  írások Krisztus előtt 15oo-ban keletkeztek.

Azonban már ezer évvel korábbról is feltártak égetett agyagból készült képet Síváról, amely az indus-völgyi civilizációból származott. Ott úgy ábrázolták, mint a vadállatok urát, őserdei állatsereggel körülvéve. De lefestették úgy is, mint jógi-t, misztikust, meditatív pózokban.

Sívát már az indus-völgyi, illetve más civilizációk is ismerték, mint a törzsek isteni sámánját, varázslót, rejtélyes lelket, aki titkos növények használatával és rituális táncával különböző, nagyon magas tudatszinteket volt képes elérni.

Síva már az emberiség hajnalán létezett, amikor a férfi istenségek imádata dominált. Istenítése azonban összeolvadt az anyaistennőével, Shaktiéval. Az egységet nem volt nehéz megérteni, mert az emberek rájöttek, hogy a két fél, egymást tökéletesen kiegészítve alkotja a teljes igazságot, pontosan úgy, mint a nő és a férfi, a yoni és a lingam.

Síva mindig kitűnt a tradíciókat képviselő nyájból, egy rendhagyó utat mutatott, provokálva a társadalmi normákat, csakis az igazságot kereste, túl a társadalmon, túl a természeten, túl az anyagon. Ő volt az első siddha, az első tantrikus, az első jógi. Ő volt Adi-Nath, a kezdeti mester.

A Brahmanizmusban nehezen értették meg és fogadták el ezt a vad istent. Sokan – Dakshá-hoz, a pap-királyhoz hasonlóan – megvetették és lenézték. Síva azonban bebizonyította tiszta, abszolút igazságát.

Krisztus előtt 5oo-ban, amikor a Mundaka Upanishad és a Shvetashvatara Upanishad íródott, Síva fontos istenséggé vált, olyanná, akit kedvezőnek és jót ígérőnek tekintenek.

A görögök, akik i.e. 3oo körül érkeztek Indiába, úgy tekintettek Sívára, mint saját istenük, Dionüszosz tükörképére.

Sívához hasonlóan Dionüszosz is a hegyek, a fák, az állatok, a bor, a tánc és a színház ura. Ő is a lélek megváltását hirdette az extatikus rituálék által.

Síva a kereszténység korában magára vonta a figyelmet. Már nem korlátozódott szigorúan Pashupatasra, akinek tanai Lakulishá-ban váltak ismertté, vagy más, hitehagyott, antinomista kultúrákra, mint amilyen a Kapalika, Kalmukha, Kanphata és Aghora. Síva imádata nem volt többé rejtett, vagy törzsi. Indiában igen ismertté vált, különböző formákban megnyilvánulva, Kashmirtól Kanyakumariig.

Az indiai társadalomban a buddhizmus kezdett elhalványulni, de néhány tanával együtt kiemelkedett a sivaista rendszer. Az olyan királyok, mint Kushans, Guptas, Pandyas és Cholas elkezték elfogadni Síva spirituális hűbéruraságát. Nagyra becsülték színes személyiségét, jellegét. A sivaista jelképek, mint a bika és a páva megjelentek a pénzérméken. Hatalmas templomok épültek Sívát lingam-ként szimbolizálva.

A Síva lingam imádására utaló első nyilvánvaló jelek az i.e. első századból származnak. Az oszlop formájú lingam Isten legegyszerűbb és talán legkorábbi ábrázolása. Az ortodox papok először megvetették ezt a nem-védikus, fallikus szimbólumot. Úgy sikerült csak megbékülniük ezzel az ikonnal, hogy számos, társadalmilag elfogadható metaforával illették.

Ebben az időben sok költő kezdett gyönyörű dalokat írni, hogy kifejezze imádatát Síva iránt.

A későbbiekben különböző sivaista iskolák bukkantak fel: i.sz. 8oo-ban a Kashmiri Sivaizmus, Vasuguptá-nak köszönhetően, ill. i.sz. 1200-ban a Karnataki Ligayatism, melynek fő képviselője Basavanna. Ettől kezdve ezen tanok terjedtek szerte Indiában. 

Síva a hindu hagyomány igen lényeges istene. 5ooo éve imádják, és ma is éppoly népszerű, mint egykor.

Síva különböző formáiban különböző jellegeket képvisel. 

Síva, a transzcendens 

Síva egy kedvező  jellegét jelenti. Minden más jellege kedvezőtlennek tűnhet: elszigetelt hegyek között él, sötét barlangokban. Halotti máglyák között táncol, zajos csengőkkel és dobokkal, állatbőrt visel, bűzlik, mint egy kecske, hamuval keni be magát, koponyákat visel, mérgeket iszik, élvezi a szellemek és vámpírok társaságát.

Síva ily módon transzcendálja a dualitást, a jót és a rosszat, a szentet és a profánt, a kedvezőt és a kedvezőtlent. Síva mindezek felett áll, ugyanakkor szereti, és magába foglalja mindezt. 

Síva, a megközelíthető

Síva, félelmetes kozmikus státusza ellenére úgy jelenik meg, mint egy egyszerű, igénytelen, szerény és egyenes isten. A házias jellege egy földi jelleget tükröz. Mennyei lakóhelyén éppen úgy él, mint imádói: szeretetben hitvesével, néha vitatkozva, gyermekeivel játszadozva, énekelve és táncolva.

Olyan isten, akivel sokan azonosulhatnak, és közel érezhetik magukhoz. Isteni választ jelent az emberi kérdésekre. 

Síva, az aszkéta 

Síva, aki elutasítja, hogy a világ része legyen. Elutasítja a házasságot és azt, hogy gyermekei legyenek. Barlangokban ül, vagy hegyek csúcsán, és innen figyeli a világ forgását maga körül, amely körhintaként változik, átalakul, ismétli önmagát, ingatag, mint a délibáb, maya, ismétlődő és megjósolható, mint egy játék, lila. Ő nem próbálja kontrollálni, vagy megváltoztatni. Egyszerűen csak hagyja létezni. Megfékezi érzékeit, minden kísértésnek ellenáll. Az örök nyugalom állapotában honol. 

Síva, a családfő

Az élet kompromisszumok és összeütközések sorozata: az idealizmus és realizmus, a szabadság és a biztonság, a kötődés és felszabadulás között.

Síva kapcsolata Vishnuval és Parvatival ezen kompromisszumok szimbóluma. Transzcendálni az életet, lemondva a társadalomról a szabadság és felszabadulás kereséséért szép és nemes dolog, de nem a kötelezettségek, karmikus adósságok teljesítése nélkül. Egy remete könnyen tekinthető ábrándvilágba menekülőnek, ha kivonja magát a családfői kötelezettségek alól.

Parvati az anyagi világ istennője, minden anyag és energia megtestesítője, minden, amitől Síva menekül.

De a szerelem-istennő, Kama segítségével Síva elcsábítható, ezáltal biztosítva részvételét a világ körforgásában. Parvati családfővé alakítja őt, otthont teremt számára és arra kényszeríti, hogy a család részesévé váljon.

Vishnu a társadalmi rend, a dharma fenntartója. Néha barátként, néha, boszorkányhoz hasonlóan gondoskodik róla, hogy Síva eljátssza összes szerepét, mielőtt egészen transzcendálná azokat. 

Síva, a jótevő 

Síva az, kinek könnyű örömöt okozni, egy levelet vagy virágot dobva lingamjára, még ha véletlenül is, de elnyerhetjük örökkévaló szeretetét. Ő a boldogság adományozója, nagylelkű az adományokkal és áldásokkal. Elvesz minden bánatot, szenvedést és fájdalmat. Imádóját az örök üdvösséghez vezeti. 

Síva, az oltalmazó 

Síva szemmel tartja az egész kozmoszt, megvédi a legkisebb falucskákat is a rosszindulatú erőktől. A harci művészetek ura, aki fegyvert kínál a harcosoknak. Ő az ijesztő lovag, aki egyszerre megigéző és félelmetes, durva, mégis jóságos. Ő a megmentő, aki eltávolítja a lesújtó és ártalmas befolyásokat mindenki életéből. 

Síva, a tanító 

Síva minden bölcsesség forrása. A tudás, melyet Ő ad, segít abban, hogy gazdagabbá és teljesebbé tegyük életünket. Az előadások, kifinomult és harci művészetek ura, az irodalom, a tudomány és a filozófia mestere.

Megtanította az embert a növények titkaira és a mezőgazdaságra. 

Síva, a kívülálló 

Síva, a lázadó, aki visszautasítja a maradiságot. Nem-alkalmazkodó, menedéke minden kívülállónak, mindazoknak, akik elidegenedtek a társadalom hagyományaitól. Ura mindazon teremtményeknek, akiket a társadalom elítél, egyszerűen csak azért, mert természetük nincs összhangban a társadalmi elvárásokkal.